2019. december 11., szerda

GeoLectures: Terület- és városfejlesztési politika Németországban



Dr. Brenner János - c. egyetemi tanár, építésügyi asszesszor, várostervező
2019. december 5. - GeoLectures

December 5-én hallgatóink Dr. Brenner János - c. egyetemi tanár, építésügyi asszesszor és várostervező – a terület- és városfejlesztési politika németországi sajátosságairól tartott előadásán vehettek részt a GeoLectures geopolitikai, regionális tudományi, fejlesztéspolitikai és társadalomtudományi előadássorozat keretében.
Az előadás elején sor került a Németországot jellemző hosszú távú demográfiai és migrációs trendek bemutatására, mellyel kapcsolatban megtudhattuk, hogy századunk második felére az ország idősebb, „színesebb” és gyérebben lakott lesz. A demográfiai szerkezetváltással küzdő vidéki térségek helyzetén a migráció feltehetően nem fog lényegesen változtatni, hiszen az eddigiekben tapasztaltak alapján megfigyelhető, hogy az országban letelepedők körében a jelentős munkahely-kínálattal rendelkező, virágzó agglomerációs térségek a legnépszerűbbek.
Mindezek után megismerhettük a területfejlesztés helyi irányelveit és eszközeit. E tekintetben fontos megemlíteni, hogy a német területfejlesztés valamennyi térség helyzetbe hozására, versenyképességének növelésére törekszik, melynek során a régió különleges adottságainak erősítésével elsősorban a tudásalapú társadalom fejlesztéséhez igyekeznek hozzájárulni. Fontos továbbá a közszolgáltatások igénybevétele tekintetében az egyenlő esélyek biztosítása, hiszen Németország valamennyi térségében azonos értékű életfeltételekre van szükség, azonban ezt a demográfiai átalakulás és az egyre szűkebb pénzügyi források miatt egyre nehezebb valóra váltani. A településhálózati koncepciót tehát - mint az infrastruktúra és a közszolgáltatások eddigi vázát – ezekhez a változásokhoz kell igazítani, különösen az egészségügyi, a művelődési és oktatási, valamint a közlekedési ágazatban.

Az ellátás minőségét modern, térben és időben rugalmas szervezési és kínálati formákkal is szükséges kiegészíteni, s az eszközök tekintetében fontos az interkommunális együttműködés. Az eladás során kiemelésre került még – a fenntarthatóság jegyében – az erőforrások megőrzésének és a kultúrtáj alakításának alapelve, amely segítheti az optimális területfelhasználást a növekvő területfelhasználási konfliktusok és a takarékos területfelhasználás céljának szem előtt tartása mellett, a források és fejlesztési lehetőségek aktív menedzselésével; továbbá a megújuló energiaforrások és hálózatok (mellyel kapcsolatban jelentős problémát okoz az országban a földművelési monokultúrák létrejötte mellett a napelem- és szélkerék-monokultúra), s a klímaadaptáció fontossága.
Ezt követően bemutatásra került a terület- és településrendezési tervek hierarchiája Németországban továbbá a városfejlesztés legfontosabb kihívásai és válaszai. E válaszok közt hallhattunk az ország városfejlesztési programjairól, melyek közül részletesebben megismerkedhettünk a „Stadtumbau Neue Länder” programmal, amelynek keretében az új tartományokban üresen álló kb. egymillió lakás egy részének lebontásával párhuzamosan a városközpontok rehabilitálása is megtörténik. A program az eklektikus városnegyedek veszélyeztetettségére, és a töredékes városszerkezet keletkezésének veszélyére reflektál, s az eddigiekben elkészült értékelések szerint nagyon is sikeres: kevesebb üresen álló lakás, stabilabb lakáspiac, és a belvárosok revitalizációja is megvalósult a kezdeményezés nyomán. Azonban a Németországot érintő kihívások egy részére jelentett csupán megoldást az intézkedés, a demográfiai átalakulás viszont folytatódik.
Erre a kérdéskörre Ingatlantulajdonosi Fejlesztési Körzetek (IFK) létrehozásával igyekszik választ adni az ország, melynek lényege, hogy a tulajdonos kimozdul egyéni gazdasági perspektívájából, s helyette más tulajdonosokkal közösen a városnegyed rentabilitását célozza meg - mivel az ingatlanok lakóértékét nemcsak az ingatlan minősége határozza meg, hanem nagymértékben a környék, illetve a lakónegyed minősége is. Ennek megfelelően az IFK-k a demográfiai változás keretei közt hozzájárulnak a belső városrészek revitalizációjához, egyúttal erősítik a civil társadalmi részvételt a városfejlesztésben.

Az előadás tanulságaként szolgált, hogy a városfejlesztés területén a siker titka sokszor nem csupán a rendelkezésre álló források mennyisége, hanem többek között az integrált terület- ill. városfejlesztési szemlélet, és az e mentén történő koncepcióalkotás, valamint e koncepció messzemenő egyeztetése az érintettekkel, aktorokkal. Fontos továbbá a jogi és támogatási eszközök rugalmas, a célra összpontosított kezelése, vagyis a kommunális ill. regionális szinten megfogalmazott politikai akarat szakszerű megvalósítása.

Varga Virág
PhD-hallgató

2019. december 2., hétfő

Bernadette Hanlon professzor előadása


Bernadette Hanlon professzor (Ohio State University – USA) előadása az Országos Urbanisztikai Konferencián és a Budapesti Corvinus Egyetemen

A Budapesti Corvinus Egyetem GEO Intézete, illetve a Magyar Urbanisztikai Társaság meghívására Budapestre látogatott Bernadette Hanlon professzor (Ohio State University – Knowlton School of Architecture, City and Regional Planning Section) és először a 2019. november 6-án megrendezésre került XXV. Országos Urbanisztikai Konferencián (OUK), majd november 7-én a BCE-n tartott előadást urbanisztika-várostervezés-szurburbanizáció témakörben. A Magyar Urbanisztikai Társaság által szervezett nagyszabású esemény a ’Válaszok a lakáspiac változásaira és az ebből fakadó kihívások kezelésére’ címet kapta, reflektálva napjaink egyik legjelentősebb problémájára, amely különösen nagymértékben érinti a városokat, s kiemelten Budapestet. Bernadette Hanlon az OUK délelőtti programjának egyik plenáris előadója volt. Angol nyelvű prezentációjában a szuburbanizációs folyamatokkal, az ún. peremterületek lakóingatlanainak újjáéledésével, alapvető átalakulásával foglalkozott – megvilágítva ezzel a térbeli tervezés és urbanisztika aktuális kihívásait az USA vonatkozásában.




Hanlon professzor november 7-én a Corvinus Egyetem Gazdaságföldrajz, Geoökonómia és Fenntartható Fejlődés Intézete által szervezett, immár komoly hagyományokkal rendelkező GeoLectures-előadássorozatának keretén belül tartott egy különleges órát az érdeklődő diákoknak. Az előadás az úgynevezett intenzív hét/projekt hét programjai között szerepelt, és ily módon lehetőséget nyújtott az egyetem valamennyi BA, MA és PhD-képzésének hallgatója számára, hogy részt vegyen ezen a különleges eseményen. Bernadette Hanlon ’The City Becomes a Suburb: An Examination of Suburbanism in a Gentrified Neighborhood’ című előadásában az urbanizáció és a gentrifikáció legújabb tendenciáiról beszélt az Egyesült Államokban – ezen belül különösen az Ohio állambeli Columbus városára fókuszálva, esettanulmány-jelleggel. Foglalkozott többek között a várostervezés főbb kihívásaival (lásd például a külvárosi lakosság autóktól való függőségének környezeti hatásait és a külvárosi életmód társadalmi és gazdasági dimenzióit), és egyúttal párhuzamot vont a fejlett világban tapasztalható általános urbanizációs folyamatokkal. A nagy érdeklődésre számot tartó előadás rávilágított a szuburbanizáció és a gentrifikáció folyamataiban megfigyelhető analógiákra is, hangsúlyozva, hogy utóbbi esetében nagyon hasonló „fizikai környezetben” történik egy homogén felső-középréteg koncentrációja, ami korábban a külvárosi területek sajátossága volt.


Nemes Zsófia, PhD-hallgató

Idézetek

"Semmi sem rossz, ami a természet szerint való."
(Marcus Aurelius)

"A természet tiszta rendszer, abban csak tiszta válaszok vannak."
(Szent-Györgyi Albert)

"Nem okos ember az, aki olyan fának nyesegeti ágait, melynek árnyékába húzódott."
(Mikszáth Kálmán)