2020. január 8., szerda

Terepgyakorlat


Egy határmenti régió kihívásai a XXI. században

December 2-án a Geo Intézet szervezésében a nemzetközi tanulmányok BA szakos hallgatói tanulmányi kiránduláson vettek részt kiegészülve néhány szociológia BA és regionális és környezeti gazdaságtan (REKO) MSc szakos hallgatóval. A terepgyakorlat célpontja Nógrád megye megyeszékhelye, Salgótarján és az északi határtelepülés Somoskőújfalu volt. A tanulmányi kirándulás célja a határmenti területek helyzetének bemutatása és a szomszédos országokkal, határon túli településekkel való együttműködés fontosságának hangsúlyozása volt.


A kora reggeli indulást követően Budapestet elhagyva Salamin Géza intézetvezető tartott előadást a buszon először a budapesti agglomerációról, majd Nógrád megye határát átlépve a helyi jellegzetességekről. Salgótarján határához érve Bauer Ádám a Geo Intézet jelenlegi munkatársa, korábbi REKO hallgató, aki salgótarjáni származású, tartott előadást a buszon. Eközben a busszal bejárták a város egyik szegregátumát, majd Salgótarján rekreációs területeit. Ezen területek központjában, Eresztvényben található a Novohrad-Nógrád Geopark látogatóközpontja, amely a kirándulás első helyszíne volt. Itt a geopark helyi irodavezetője Drexler Szilárd adott elő a határon átnyúló geopark létrejöttéről, jellegzetességeiről, erősségeiről és kihívásairól. A heves havazás miatt Salgó várának megtekintése sajnos végül kimaradt a programból. Az előadást követően a hallgatók Bauer Ádám vezetésével csodálatos téli időjárásban átsétáltak Somoskőbe.

Somoskőben a várba felkapaszkodva megtekintették a falu és a vár kettősségét. A falu ugyanis magyar területen van, míg a közvetlenül mellette lévő a faluhoz szervesen hozzátartozó vár viszont már Szlovákiában. Ezt követően a hallgatók megebédeltek, majd Salgótarján belvárosában rövid városi séta következett, melynek során Bauer Ádám történeti áttekintést tartott a város fejlődéséről, elhelyezkedéséből fakadó kihívásairól és kitörési lehetőségeiről. Erre a könnyebb szemléltetés érdekében a salgótarjáni kálvária dombon került sor, ahonnan az egész belváros jól látható és az egyes korszakokban épült városrészek jól kivehetőek.


A nap utolsó programjára a helyi városháza dísztermében került sor, ahol Sándor Ildikó a Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. ügyvezetője adott elő a határon átnyúló programok és projektek eredményeiről. A diákok a tanulmányi kirándulásnak köszönhetően szembesülhettek a határmenti régiók egyediségével, a politikai és nyelvi különbségek okozta nehézségekkel, melyek akadályozhatják a határon átnyúló együttműködéseket és a nemzetközi kapcsolatok kialakulását. A visszajelzések alapján hasznos információkkal gazdagodtak, így intézetünk újabb sikeres tanulmányi kirándulással segítette a hallgatók szakmai fejlődését.



Idézetek

"Semmi sem rossz, ami a természet szerint való."
(Marcus Aurelius)

"A természet tiszta rendszer, abban csak tiszta válaszok vannak."
(Szent-Györgyi Albert)

"Nem okos ember az, aki olyan fának nyesegeti ágait, melynek árnyékába húzódott."
(Mikszáth Kálmán)