2019. február 26., kedd

Műhelykonferencia beszámoló


Hogyan hozzunk jó döntéseket? – 
A részvételi demokrácia jó gyakorlatai Barcelona és Helsinki példáján

A február 22.-én a Cervantes Intézetben megrendezésre kerülő műhelykonferencián az érdeklődők a részvételi demokrácia két bevált, innovatív gyakorlatát, a Barcelonai Önkormányzat IT-részlege által fejlesztett, nyílt forráskódú Decidim (mi döntünk) szoftver magyar változatát és a Helsinki Önkormányzatnál létrehozott részvételi társasjátékot ismerhették meg, valamint megtudhatták, milyen előnyökkel járhat a két közigazgatási innováció alkalmazása a magyar viszonyok között (1. ábra). A program az eDemokrácia Műhely Egyesület “Önkormányzati integritás megerősítése” című projektjének részeként valósult meg.


  1. ábra: Megtelt a terem az érdeklődőkkel

A rendezvénynek nem csak a témája volt innovatív, hanem lebonyolítása is, mivel jórészt videókonferencián jelentkeztek be az előadók.
A Decidim szoftvert Madarász Csaba, eDemokrácia Műhely Egyesület tagja mutatta be (2. ábra).


2. ábra: Madarász Csaba, eDemokrácia Műhely Egyesület

A legtöbb ember egy olyan demokratikus városban szeretne élni, ami a lakosok igényeire van szabva, és ahol az ott élők is részt vehetnek a döntések meghozatalában. A Decidim szoftver és a részvételi társasjáték is ennek megvalósításához nyújt segítséget.
A Barcelona által kezdeményezett, nyílt forráskódú szoftver bárki által használható szabad eszköz, Helsinki pedig a részvételi társasjátékot creative commons licence alatt teszi elérhetővé, így biztosítva a jogszerű újrafelhasználást bárki számára.

3. ábra: A részvételi társasjáték


Helsinki innovációs táblás játékának lényege egyrészt, hogy az önkormányzatnál dolgozók felismerjék a részvétel fontosságát, másrészt, hogy az állampolgárok bekapcsolódhassanak a költségvetés döntési folyamatába (3. ábra). Ez utóbbira a kávézókban és egyéb közösségi helyeken elérhető játékon keresztül nyílik lehetőségük.  



4. ábra: Fernando Pindao Sanchez, Barcelona részvételi biztosának 
videokonferenciás bejelentkezése

Fernando Pindao Sanchez, Barcelona részvételi biztosa a Decidimet, és fejlesztésének, bevezetésének hátterét mutatta be (4. ábra). Elmondta, hogy régen a városok háttérszerepet töltöttek be, mert a politika államszinten folyt, viszont az elmúlt időben a demokráciát javító kezdeményezések város szinten merültek fel. Barcelonában a nyílt forráskódú online szoftvert már 24000-ren használták arra, hogy észrevételeket tegyenek. A demokrácia minőségének javításán három szinten dolgoznak, melyből az első szint az egyéni, a második a közösségi, míg a harmadik pedig a politikai szint. Az online platformot azért hozták létre, hogy mindenki résztvehessen a döntések befolyásolásában. Erre két irány kínálkozik: az emberek közvetlenül kifejthetik véleményüket, vagy befolyásolhatják a politikai döntéseket valamilyen szinten. Mivel sokan most találkoznak először ilyen innovációkkal, ezért szakképzéseket, tanfolyamokat is indítanak, ahol a lakosság minden tagja megtanulhatja használatukat.


5. ábra: Hettonen Katja Maaret, Helsinki digitális projektmenedzserének videokonferenciás bejelentkezése


Hettonen Katja Maaret, Helsinki digitális projektmenedzsere a Decidim használatáról és a részvételi társasjátékról beszélt Helsinkire vonatkozóan (5. ábra). Helsinki városvezetése észrevette, hogy a lakosok is részt szeretnének venni a döntések meghozatalában, ezért bevezettek egy új részvételi döntéshozatalt, melynek lényege, hogy a folyamat elején az állampolgároktól a szoftver segítségével begyűjtik a javaslatokat arra vonatkozóan, hogy a költségvetés egy meghatározott, előre elkülönített részét hogyan költsék el. (Minden kerület lakosságszámmal arányos összeget kap) Helsinkiben három hét alatt több mint 1000 javaslat érkezett be, melyeket a város belső szakértői értékeltek, az arra érdemes javaslatokat megtartották. A kezdeményezés újszerűsége miatt még most tartanak a tervezési fázisnál, ahol a megtartott javaslatokat továbbfejlesztik és megtervezik megvalósításukat. Ezt egy szavazás fogja követni, amely során a lakosok arra a projektre adhatják le voksukat, amelyik szerintük a legpozitívabb hatást gyakorolná életükre. Ezután pedig indulhat a nyertes projektek megvalósítása.
Ezen rendszerek esetén is felmerülhet az adatok biztonságának, szavazatok jogosságának, illetve összességében a jogi háttérnek a kérdése, de mint a műhelykonferencián kiderült, erre is nagy figyelmet fordítanak, és a rendszer biztonságosnak és sikeresnek mondható.

Az eDemokrácia Műhely Egyesületet belekezdett a hazai implementációba, mind a Decidim szoftvert, mind pedig a társasjátékot illetően, és igyekszik a hazai önkormányzatokkal megismertetni ezen innovációkat.
A http://d.edemokracia.hu/ honlapon minden érdeklődő bővebb információt kaphat a szoftver működéséről és használhatóságáról.



Beszámolót készítette: Domokos Csenge

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Idézetek

"Semmi sem rossz, ami a természet szerint való."
(Marcus Aurelius)

"A természet tiszta rendszer, abban csak tiszta válaszok vannak."
(Szent-Györgyi Albert)

"Nem okos ember az, aki olyan fának nyesegeti ágait, melynek árnyékába húzódott."
(Mikszáth Kálmán)